2011. február 21., hétfő

Sem Bamakó, sem Tunézia, de valamerre menni kell..

 

Nem mondom, amikor kiderült, hogy nem megyünk Tunéziába és az autó is rossz állapotban csörgött, akkor embernek volt egy pontja, amikor úgy gondolta eladja a vasat. A 2. elmaradt út, számos szerelőnél hagyott kemény pénz és csörgő hangok.. A mehetnék azonban már bennünk volt, ill. minden le volt szervezve a gyerekek felügyelete körül. Botorság lett volna nem kihasználni a helyzetet.

A Sandlander szervezésében vettünk részt, múlt héten egy 3 éjszakás Észak-Romániai kalandtúrán.
A kalndtúra kalandosan indult. Kedden adtuk be az autót porlasztó cserére, abban bízva, hogy megoldja a motorikus problémát. Kedden délután kiderült, hogy bár 3 csúcs csere megoldott, a 4. injektor cakkom-pakk cserélni kell, mert belül is tiszta rozsda. Még este talált ember egyet Bécs mellett, így szerda 5 órakor útra kelt, hogy hazahozzon egyet.
Szerda délután meglett az autó és csodaszép lett a hangja. Viszont kerékcserére így már nem került sor.
Csütörtökön hajnalba indultunk a Sandlander telephelyére. Időben megérkeztünk, így elindulás előtt még ember megkérdezte, hogy van-e raktáron sárgumi. Próba-cseresznye(!) szerencsére volt, így bár jócskán megkésve, de sárgumival indultunk el Észak-Erdély felé. Itt megemlíteném a Sandlanderes háziasszony kedves vendéglátását!! A lilahagyma és a kacsazsír mennyei ízeit a friss sós kifliben!! A kerékcsere a későbbiekben nagyon szerencsésnek bizonyult, mivel főleg sáros terepen autóztunk.
Az elkövetkező időszakban mellékutakon és sárutakon közlekedtünk, havas utat is igénybe véve. 10-11 autó vett részt a túrán. Pócsik László vezetésével mentünk, aki két leckét adott terepjáró vezetésből. Lacinak nagy köszönet érte, mert két nagyon hasznos vezetéstechnikai finomságot adott át!
A túra nagy élmény volt számunkra. Már nem fehéredek le minden meredekebb lejtőn-emelkedőn. Az autó erejéről, erősségeiről, gyengeségeiről rengeteget tapasztaltunk, ill. ember tapasztalt, mert én jól éreztem magam az anyós helyén. Az autó nagyon jól vizsgázott!! Ember persze már azon töri a fejét, mi lesz az autón a következő erősítés.
Ami még nagy pozitívum volt, hogy nagyon kedves, érdekes emberekkel kötöttünk ismeretséget. Remélem ezeknek a találkozásnak lesz még folytatása.
Amit kihagytunk volna az a vezető oldali tükör letörése, ill. hazafelé -már Magyaroroszágon- a szélvédőnek zuhant egy nagy testű védett madár.

Végszó: Igen, megfertőzött az ember. Tervezgetek.
Posted by Picasa

2011. február 8., kedd

Csalódás..

Tunéziában romlik a helyzet: Saharun későbbre halasztva
admin Utolsó frissítés: 2011. február 8. 15:21:00 CET
Az indulás előtt kilenc nappal - 2011. február 8-án - új rajtidőpont kijelölése mellett döntöttek a Saharun szervezői. A futam idén Tunéziába látogat el, de a januárban történtek, és az azóta újra feszült helyzet miatt az eredeti indulást el kell halasztani.

Mint ismeretes, a Jázmin forradalom után egy átmeneti vezetés gyakorolja a hatalmat az országban. A lakosság bízik a változásokban, ám a szabad választásokig és az azt követő új hatalom megszilárdulásáig még várni kell, hiszen a jelenlegi vezetés a demokratikus átalakulásra való felkészülés közben lavíroz a megoldandó problémák között, melyet a népakarat hoz a felszínre.

A szervezők a futam lemondása helyett, az év eleji pályaírás után inkább a kivárás mellett döntöttek, mivel a tunéziai biztonsági helyzet a januári tüntetések és lázongások óta folyamatosan javult Tunéziában. Látva, hogy a hetekben az Egyesült Államok csökkentette a veszélyességi szintet, illetve hogy a közeljövőben a kijárási tilalmat és a szükségállapotot szerette volna megszűntetni Tunézia, úgy tűnt, hogy a rallyt meg lehet tartani az eredeti időpontban.

Az előző héten azonban ismét rosszabbra fordult a helyzet. A keleti országrészben gyújtogatók egy zsinagógát égettek porrá, egy északnyugati városban az új kormányzói kinevezések kapcsán rendezett tüntetés oszlatása közben halt meg valaki egy becsapódó könnygázgránáttól, illetve szombaton, a Saharun útvonalába eső El Kef városában egy békésnek induló tűntetésen újabb lövések dördültek el, melyet más városokban további emberéletet követelő események követtek. A forradalom halálos áldozataink száma tovább nőtt, aminek következtében a rendőrség folyamatosan veszít a tekintélyéből.

Február 7-én hétfőn, Brüsszelben tartotta a rendszeres értekezletét az EU COCON, az Európai Unió Tanácsának konzuli együttműködéssel foglalkozó munkacsoportja, mely megerősítette, hogy a helyzet rendkívül bizonytalan. Az átmeneti hatalom gyengeségét kihasználva bármikor előfordulhat kisstílű bűnözés, kisebb inzultusból kialakuló tömeges agresszivitás, illetve újabb lázongásba fordulhatnak a tüntetések. Ennek megfelelően újabb rendőrségi mozgósítások és eseti légzár sem kizárható a közeljövőben. Ezen álláspont alapján az EU a következő hónapokra, és az új, várhatóan demokratikus, de erős hatalom megszilárdulásáig kifejezetten veszélyesnek tartja a tömeges országjáró utazásokat.

A Saharun szervezői a Külügyminisztérium és a Magyar Nagykövetség mellett folyamatos kapcsolatban vannak tunéziai szervekkel (Turisztikai Minisztérium, Turisztikai Hivatal, kormányzóságok, kisebb szervezetek). Az innen és a konzuli munkacsoporttól kapott információk alapján a déli területek nyugodtak, ott nincs mitől tartani, ám ez nem elég a futam elindításához: „Az itiner kész, indulhatnánk, de a probléma, hogy az országban nincs jelenleg erős, elismert, fix hatalom. Továbbá gond, hogy Tunéziából való kijutás csak két módon lehetséges: repülőn és kompon, melyek menetrendjét rendkívül megritkították és a charter járatok is szünetelnek. Algéria és Líbia nem alternatív menekülő útvonal, így amíg nem biztonságos a helyzet és nem lehetünk arról tökéletesen meggyőződve, hogy az indulóink időben és terv szerint hazaérkezhetnek, így kénytelenek vagyunk elhalasztani a futamot.” jelentette ki Polgár András a futam társalapítója.

Az új időpont bejelentése február 16-án várható, melynek kijelölésében a résztvevők véleménye is számít: „Az új időpont kihirdetése előtt természetesen egyeztetünk az indulókkal, több lehetőség közül a legjobbat igyekszünk majd kiválasztani. Legfőbb célunk, hogy senki ne érezze magát veszélyben, illetve hogy az indulók egy nagyon jó hangulatú erőpróbán és kalandon vehessenek részt.” szögezte le Polgár Tamás, a futam másik alapítója.

Az előzetes felmérés és a résztvevők tájékoztatása már megtörtént, és egy dűnére vágyó türelmetlen csapat kivételével az indulók teljes egyetértésben támogatják a halasztást. A Saharun egyébként a turistáktól teljesen elzárt déli, szaharai területeket is megnyitja résztvevői előtt, ahol életre szóló élménnyel gazdagodhatnak, még ha a futam az eredeti időponthoz képest egy kicsit később éri el a célját.

Saharun Iroda
Budapest, 2011. február 8.

2011. február 7., hétfő

Már megint nem jó hírek..

Az utóbbi héten úgy tűnt, hogy utazhatunk..és most úgy tűnik mégsem..

2011. február 3., csütörtök

Az a bizonyos porlasztó...

"a porlasztó csúcsok zörögnek" idézet tőlem.. A férjem azóta ezen röhög. Azt mondta ez olyan, mint a "kartellgáz erősen belever az indexbe":-) De mivel nőböl vagyok, és az autó motorrészéhez vajmi kevés közöm van, a fenti idézetet vállalom.
A porlasztókkal tényleg van valami gond. Elhasználódtak, elkoptak, stb. Több szerelő, több vélémény, hogy kell-e cserélni. A férjemnek több hetébe telt mire körbejárta a témát. Próbálkozott a drága egész alkatrész (férfiak kedvéért injektor) helyett csak csúcsot szerezni. Európától kezdve, amerikán át, Japán érintésével, Kínába is próbálkozott, minden volt, csak ez az egy típus nem. Most valaki szerzett Olaszországból, rögtön 8 darabot vásároltunk. Hogy működik-e és tényleg jó lesz-e... a jövő titka. Mindenesetre idő már alig. Ideje lenne legalább az autónak útra készen állnia.

2011. február 2., szerda

Már február van..

.. 17-én rajt. Készülünk. Autó még szerelőhöz kívánkozik. Az odaút részletei tisztázva. A nagy dolgok beszerezve. A tunéziai politikai helyzet most viszonylag nyugisnak tűnik.

..és egy kis kedvcsináló: